Rólunk
Miért kezdtem és miért csinálom?
Legfontosabb feladatunk tenni szeretteink, a közösségeinkben élő társaink és a saját életminőségünk javításáért.Egészségünk megóvásán túl a szeretteinkkel együtt töltött idő mennyiségének és minőségének maximalizálása is fontos szempont számomra.
Úgy gondolom, hogy a változó gazdasági helyzetek mellett az emberek egyre nagyobb számának lesz igénye olyan vízlágyító készülékeket vásárolni, amelyek egészségesebb életvitelt, kevesebb vegyszer használatot, hosszú távon jól működő háztartási berendezéseket, kevesebb takarítás miatt több szabadidőt biztosítanak a családoknak, közösségeknek, remek ár/ érték arányért.
Szabó Péter Zsolt vagyok
az OPTI-SOL Kft. tulajdonosa,
az OPTI-Soft ECO vízlágyító berendezés család gyártója.
Multi cégek után Magyarország legnagyobb magántulajdonban lévő gépész áruházláncánál dolgoztam közel 7 évig felsővezetőként, amikor az Euro-Clear Kft. tulajdonosainak felkérésére én lettem a vízkezelő cégnél a magyarországi értékesítési vezető. Az első magyar nyelvű termékkatalógusuk elkészítésén túl, új képviselői csapat kiválasztásában és vezetésében, a Rainwater, Smartwater Softener és Plug and Play típusú vízlágyító berendezéseik fejlesztésében, piaci pozicionálásában, valamint az országos beüzemelői hálózat bővítésén is sokat dolgoztam kollégáimmal.
2021- ben alapítottam saját vállalkozásomat az OPTI-SOL Kft-t, mely kezdetben csak vízlágyító berendezések értékesítésével foglalkozott.
Saját kereskedelmi és gyártói tapasztalataim győztek meg arról, hogy szükség van egy olyan vízlágyító berendezés megalkotására, melyet nyugodt szívvel, őszintén ajánlhatok és adhatok a vízlágyító készülékeket venni szándékozó ügyfeleknek.
Az OPTI-Soft ECO vízlágyító berendezéseink megalkotásánál a legfőbb szempjaim:
- jól bevált, prémium minőségű részegységekből álljanak
- ár/érték arányban tökéletesek legyenek
- „lózungtól”, mondvacsinált előnyöktől mentesek
- hosszútávon, megbízhatóan működjenek
- gazdaságosan szolgálja a vásárlóink igényeit
- és természetesen minden hatósági engedéllyel rendelkezzenek.
Én és a saját cégem garantálja, hogy a berendezéseink mindenben megfelelnek - a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), mint- az ivóvizes berendezéseket engedélyező szervezet előírásainak és elvárásainak.
OPTI-Soft ECO vízlágyító berendezéseink alkotóelemeinek magas minősége biztosítja, hogy
MINDEN KOROSZTÁLY IHATJA a berendezéseink által kezelt vizet!
OPTI-Soft ECO vízlágyító készülékeink családi házakban és közösségi helyeken is alkalmazhatók. Vízlágyító készülékeinket egészségügyi intézmények kivételével mindenhol lehet alkalmazni ivóvíz kezelésre.
Több éves GYÁRTÓI TAPASZTALATTAL és PIACISMERETTEL szívesen segítek Önnek is további kérdéseivel kapcsolatban!
Üdvözlettel:
Szabó Péter Zsolt üv
OPTI-Soft ECO vízlágyítók
tel:+36 30 3073865 e-mail: optisolpro@gmail.com